8. fejezet

Sziasztok! Na itt is vagyok!

Tudom,tudom. Nem siettem el :D

Na de jó olvasást!

xoxo.:Bia

/Kiara/

Romhalmazként borultam az ágyra. Most komolyan smároltam Dommal? 2-szer is! Ráadásul élveztem is. Utálom a piát. A fejem majd szétakart szakadni, erre mit csinálok? Varázsolok hát persze. Gratulálok Kiara! Mély levegőt veszek. A terv a következő: eszek, iszok, gyógyszert veszek be, és alszok. Perfekto! Lassan lementem a lépcsőn. Konyha, majd gyors kaja. Egy pohár viz,majd gyógyszer, ééés jöhet is az alvás. Vagyis jönne... De csöngetnek.
- A kurva életbe...-morgom és kinyitom az ajtó. Dom áll előttem. Arca nagyon dühös.
- Ühm. -nyelek egyet. - Helloka.
- Ne hellokáz nekem!- mondja idegesen.
- Üh.. Le is rókázhatlak. - viccelődök, de arca komoly marad.
- Nagyon nem vagyok jó kedvembe Kiara.
- Kár. És mi szél hozott? - próbáltam csevegést kezdeményezni.
- Kiara nincs kedvem most ehhez.
- Akkor mi a faszt keresel itt? Na így jobb? - kiáltottam rá. A fejem csak úgy lüktet.
- Igen! Jól vagy? - nézz rám aggodalmasan.
- Nem. A fejem nagyon fáj.
- Hát igen. Ez a másnaposság. - mondja gúnyosan.
- Van valami fontos ami miatt jöttél is, vagy csak gúnyolódni. Mert ha az utóbbi akkor...- itt megfogtam az ajtót, jelezve hogy mehet Isten hírével.
- Ezt nem itt kéne megbeszélni. -mondta majd arrébb tolt és egyszerűen besétált.
- Menjünk a szobámban. - biccentettem az emeletre, majd elindultam. Hallottam amint mögöttem jön. Mikor a szobába értünk elterültem az ágyon.
- Lökjed.
- Nem mondom el senkinek hogy boszorkány vagy. Ígérem.
- Nagyon köszönöm. De ezt SMS-be vagy facen vagy valahol nem lehetett volna? - temettem az arcom a párnába.
- De. Csak látni akartalak. Miután csak úgy felszívódtál a konyhánkból. - förmed rám.
- Honnan tudod hogy hol lakom?
- Jobban kéne védened a magánéleted. - vigyorog rám.
- Te kutakodtál utánam? - akadok ki. Ki ez te?
- Ahha. Ez van. - vonja meg a vállát. Dühösen rá nézzek.
- Te akartad Dominik! - mutattok rá. Felállok és egyenesen felé megyek.
- Mit csinálsz? - lép egyet hátra.
- Kutakodok. - vigyorgok rá ördögien. Gyorsan végig nézzek rajta. Áhh egy karkötő.

Megfogom és már jönnek is az emlékképek.

* - Domi! Domi! - kiáltja boldogan egy 3 év körül kislány. - Ezt neked csináltam! - nyújt felém egy karkötőt. Szeretet és boldogságot érzek. 
- Köszönöm. Nagyon szép! - mondom. Vagyis Dom mondja. - Sose fogom le venni. Ígérem. - és egy puszit adok a kislánynak. 
Az emlék megszakad, most egy kocsiba vagyok. Sötét van. Az eső szakad. Félek. 
- Apa! Félek. - mondja a kislány.
- Nem kell kincsem. - mondja egy férfi akit apának nevezett a kislány és nyugtatóan és hátra pillant. A következő pillanatba nagy világosság, egy dudaszó, és velőt rázó sikolyt hallok.*

Lihegve hátrálok. Dom engem nézz, meretten.
- Ez mi volt? - förmed rám.
- Tárgyakból olvasok.
- És ez mit jelent?
- Pontosan én se tudom. Érzem és látom azokat a dolgokat amiket éppen átélt az akinél az a tárgy volt. - suttogom.
- Mit láttál? - kérdezi dühösen.
- Egy kislányt aki odaadta... Boldog voltam. Szeretem azt a kislányt. Ki ő Dom? Aztán egy kocsiba volt. Sötét volt, és esett. Nagyon féltem. Majd hatalmas világosság, dudaszó és sikolyok. Aztán semmi. - fejezzem, érzem hogy a könnyek csípik a szemem.
- Ezt...ezt nem kellett volna látnod.- dadogja.
- Mi történt Dom?!
- Semmi! Mennem kell! - mondja majd kiviharzik.
- Dom! - kiáltom utána, de késő. Elment. Lefekszem, és gondolkodom hol láttam már azt a kislányt és férfit. Mert már láttam. Aztán a felismerés úgy nyilal belém, mint a villámcsapás. A kép amit Dominik szobájába láttam, mikor véletlen odateleportáltam magam. A családja. Szorosan behunyom a szemem, és érzem amint a könnyek lefolynak az arcomon. Dom családja meghalt a balesetbe. Felzokogok, és belefúrom a fejem a párnába. Mindenkit elveszített. De akkor kikkel lakik? De nem is érdekel. Csak sírok, és álomba sírom magam.

Mikor felkeltem úgy éreztem magam, mint a mosott szar. Becsoszogtam a fürdőbe, és a tükör szembesített a ténnyel, hogy nem csak úgy érzem magam, hanem úgyis nézzek ki, mint egy mosott szar. Sóhajtottam, majd lezuhanyoztam. Hajat is mostam, mert éreztem benne a pia förtelmes bűzét. Mikor végeztem felvettem egy otthoni nadrágot és egy pamut pólót. Hajam a türcsibe csavartam és gyorsan fogat mostam. Sokkal jobb. Elkezdtem keresni a telefonom, de az istennek sem találom. Vasárnap van, anya biztos itthon van, köszönök neki. Régen beszélgetünk már, mint anya-lánya. Végig mentem a folyóson és megálltam anya szobája előtt. Hallottam, hogy megy a tévé, így egyszerűen benyitottam. ( Most álljunk meg egy pillanatra. Kiara bölcsesség perc következik: Mindig, ismétlem MINDIG kopogjatok és csak akkor menjetek be ha azt mondják, ,,Szabad". Értve vagyok??) A látvány szó szerint lesokkolt. Anya és apa(!!) félre érthetetlen testhelyzetbe voltak, pucéron.
- Áááááá!!! Úristen, hát én megvakultam!!- sikítottam, és kirohantam. Ez. Bele. Égett. A. Retinámba. Egyenesen berohantam a szobámba, és leültem a földre. Mélyeket lélegezze próbáltam feldolgozni az előbb látottakat. Anya és apa épp azt csinálták. De mit keresett itt apa? És egyáltalán! Hogy képes anya lefeküdni vele? Itt hagyott minket egy ribancért!
- Kicsim? - kérdezte anya. Odapillantottam és hál'Istennek van rajta ruha.
- Anya. Magyarázatot. Most! - nagyot sóhajtott,majd bólintott.
- Rendben. De apáddal együtt. - mondja és kisétál. Pát perc múlva együtt jönnek vissza.
- Hazudtunk. - kezdi apa.
- Na puff. Jól kezdődik. - nézzek rájuk.
- Apád nem egy másik nő miatt hagyott el minket.
- Hogy mii?
- Azért mentem el, hogy biztonságba legyetek. - mosolygott rám apa.
- De... De anya depresszió volt!
- Igen, mert nem tudtam hogy vissza tér-e valaha.
- De miért mentél?
- Mert muszáj volt.
- Ezt levágtam magamtól is! - förmedtem rájuk. Minek kerülgetik ennyire?
- Az a helyzet,hogy megfenyegettek hogy ha nem megyek el Brutushoz mgölnek titeket.
- Ki az Brutus?
- Brutus Evershoot.
- Várj! Ő nem magyar?
- Nem. Amerikába lakik. Ott voltam. El kellet intéznem pár..khm. Feladatot.
- Szóval akkor tisztázzuk. Itt hagytál minket, azzal a tudatal, hogy valami ribanccal éldegélsz. De te eközben Amerikába voltál. Ja és valami Brumi feladatai végezted.
- Pontosan. - bólogatott apa.
- Márk tudja? - bólintottak. Szóval mindenki tudta rajtam kívül. Kurva jó.
- Értem.
- Jól vagy? - kérdi apa.
- Peerszeee! - felelem túlságosan is boldogan. - Csak még fel kell ezt dolgoznom.
- Rendben. Nem zavarunk. - mosolyog anya, majd kimennek. Kifújom a levegőt. Ki kell jutnom innen. Most!Felkaptam egy nadrágot, egy haspólót a hajam megszárítottam és szaladtam is le. Felkaptam a conservsem, napszemüveget fel, már léptem is le. Gondolkozás nélkül a legjobb barátnőm házához vettem az irányt. Mikor a házukhoz értem nem vesződtem a csengetéssel. Előre lendítettem a karom, az ajtó kitárult előttem. Édes barátosném a kanapén aludt.
- Stella! Ébredj, beszélnünk kell! - csettingetem az arca előtt.
- Kiaraa.- nyöszörögte. - Hagyjáál!
- Nem. Fontosat kell mondanom.
- Nem ér rá, míg kijózanodom?
- Végül is de. - rántom meg a vállam. - Egyél, igyál vizet meg vegyél be gyógyszert,majd aludj. - mosolygok rá kedvesen. - Addig kitakarítok.
- Kiara vagy? Nem valami jó tündér? - nézz rám hálásan. Felnevettek és megölelem.
- Imádlak. - mondja és elmegy enni. Én addig elkezdem keresni a telőm. Mire megtaláltam Stella már aludt. 4 nem fogadott hívás Domtól. De ez már nem lényeges, már találkoztunk. A facere fel se mertem lépni. Inkább leraktam és elkezdtem takarítani. Ami abból állt hogy a szobaközepén állok és varázsolok.
Már lassan kész voltam, és az utolsó vázát repítettem mikor egy ijedt sikkantást hallottam. Meg se kellet fordulnom, hogy tudjam:Stella áll a lépcsőn. Óvatosan leraktam a vázát és lassan hátra fordultam.
- Kiara! Mond hogy csak ez valami szar bűvésztrükk! - kiáltott rám.
- Háát... Nem szokásom hazudni szóval nem. Nem egy szar bűvésztrükk. - sóhajtom idegesen. Ez nehéz menet lesz.- Stella jobb ha leülsz.
- Kira, magyarázatot kérek, most. -mondja idegesen.
- Ezért jöttem. Elakarom mondani, hogy...-itt nagyot nyelek. - Boszorkány vagyok. - hisztérikusan felnevette.
- Jó vicc.
- Stella higgy nekem! Kérlek. -nézzek rá, és érzem, hogy könnyek lepik a szemem.
- Esküdj meg hogy nem hazudsz!
- A barátságunkra esküszöm, hogy boszorkány vagyok. - nézzek a szemébe mélyen. A szája elé kapja a kezét.
- Igazat mondasz! Most...most akkor tudsz varázsolni? - bólintok. A félelme kezd átváltozni izgatottságba.
- Ez annyira klasz! Mesélj el mindet! -mondja és leülök mellé. Elkezdek mesélni, mindenről.