6. fejezet

Sziasztok!

Bocsi a késért, de itt vagyok! Tádám.

Nem ígérem, hogy nem lesz több ilyen, mert lesz. Bocsi.

Na de most már jó olvasást!♥

xoxo: Bianka

/Kiara/

- Rendben! - tapsolt egyet a nagybátyám. - Megtanuljuk kontrollálni az erőd. 
- Ilyen hamar? A fél iskolát tönkre tettem neked meg csak most jut eszedbe? - támadtam rá.  
- Fel kellet mérnem milyen erős vagy.  
- Hát gratulálok,majdnem elpusztítottam az iskolát. Kezdjük. - ráztam meg magam 
- Mikor érzed, hogy kezdesz ideges lenni, csak gondolj valamire, amitől megnyugszol, legyen az bármi. 
 - Okeee. - fújta ki a levegőt. 
Ezután még egy kicsit gyakoroltunk, de haza kellet mennie. Bementem a konyhába, hogy valami vacsorát csináljak. Végül felhívtam egy pizzázót. A kanapé előtt ülve azon gondolkodtam, hogy vajon mennyit sejthet Dominik... két választási lehetőségem van. Az egyik az, hogy elmondom neki az igazat, vagy tovább hazudozok. Nem mondhatom el neki, hiszen még Stella sem tudja, meg amúgy is nem is ismerem. Lehet hívná az újságírókat, vagy nem is tudom. De az is lehet, hogy meglepődne, aztán nem néne rám szörnyként. A csengő ébresztett fel az álmodozásból. Kaja! - 1500ft le... Kira? - Dominik teljes pompájába állt az ajtóba kezébe a pizzámmal. És igen, még ebbe a förtelmes ruhába is irtó helyes volt. - Ahhaa...- mondtam kábultan. A piros kiemeli csodálatos szemét. Jesszusom mi van velem? - Fizetnél? Várnak mások is - nézett rám unottan. Bár ne lenne olyan bunkó.... Automatikusan kinyújtottam a kezem, és a tárca a kezembe repült. A a következő pillanatba esett le, hogy mit műveltem...Domra néztem aki amolyan ,,Ha! Tudtam én!" fejjel nézett. Kikaptam egy kétezrest és a kezébe nyomtam. - Tartsd meg a visszajárót! - és már csaptam volna be az ajtót, de a kezével megállított. - Azt hiszem mondani szeretné valamit.- vigyorgott rám. - Tévedsz! - és megpróbáltam újra becsapni az ajtót, de ugyan ott tartotta a kezét. - Szerintem pedig nem. - majd bejött, a lakásba. Szép dolgok Kiara! Virágok, csiripelnek a madarak... - Várnak mások is nem? - Várhatnak.- vigyorgott rám. Madarak! Egy réten vagyok. Nyugodt vagyok. - Mit akarsz tudni? - vicsorogtam rá. - Mi vagy? - kérdezte a szemembe fúrva a tekintetét. Lélegezz Kiara! Lélegezz. Mit csináljak? Gondolkozz!! - Boszorkány...-suttogom. Kimondtam. Nem hiszem el. - Boszorkányok nem léteznek. - rázza a fejét, hitetlenkedve. Rá emelem dühös tekintetten. - Nem? NEM? Akkor ezt hogy csinálom? - kiabáltam felé, majd a szeme elé tartottam a kezem, és egy kicsi kis tűz golyót lebegtettem. - Azta! - nyögte. A pillantása a csuklómra siklott. Össze csuktam a tenyerem, és gyorsan leengedtem. De meglátta. Óvatosan, megfogta a kezem és felemelte. A pulóver ujját felgyűrte, és végig simította ujjbegyét a hegeken. Igen, vagdostam magam. Vagyis most is... Tudom, szánalmas... - Kiara...- nézz rám , miközben a csuklom cirógatja, annyira jó érzés, de elhúzom. Szégyenlem. - Most már tudod amit akartál. Nagyon remélem nem mondod el senkinek, mer ha igen...- itt függőbe hagytam a mondatot. Fejezze be azzal, amivel akarja. - Nem mondom el senkinek. Ígérem. - nézett rám őszinte szemekkel. - Köszönöm. - mondtam hálásan. - Itt az ideje, hogy menj, mások éhen halnak. - majd az ajtó felé terelgettem. - Ohh, és Kiara. Még nem végeztünk. - mondta, majd elment. 
Mit ért az alatt, hogy nem végezünk? A következő pillanatba a Barbie Girl csodálatos dallama csendült fel. Stella. - Lökjed. - vettem fel a telefont. - Tudod milyen nap van?- kérdezte dühösen. - Szombat. - mondtam, majd a homlokomra csaptam. - Basszus. Bocsi Stella. 1 óra és vagyok. - Nagyon remélem, már 7 óra, mindjárt kezdődik a buli, te meg sehol. - Ne haragudj! Teljesen kiment a fejemből! - Még mindig itt vagy? Menjél készülődni!! - és bontotta a vonalat. 
Felrohantam a fürdőbe és belenéztem a tükörbe. A hajamat besütöttem, szemhéjpúder, szempillaspirál, és rúzs. Na igen,imádom a rúzsokat, van vagy 20 de komolyan. Végül a legvörösebbet választottam. Felkaptam egy extra rövid nacit, egy csipkés felsőt, és a Vans cipőm. Elégedetten néztem magam a tükörbe. Egy fekete kardigánt felkaptam, mert kicsit csipet a hideg. Bedugtam a fejhallgató, és elindultam Stellához. Mire odaértem már fél kilenc volt. Az ajtóba Stella ideges feje fogadott. - Na végre hogy ide vonszoltad a formás segged. - köszöntött aranyosan. - Nyugi van. Most már itt vagyok. Mit csináljak? - Dugd el az összes össze törhető tárgyat! - utasított, és eltűnt. Elkezdtem összeszedni a vázákat, üvegeket, stb, miközben szép lassan szállingóztak be az emberek. - KIARA!! - jött felém mosolyogva Léna. Szeretem, de mindenkinek szét teszi a lábát. - Szia Léna. Mizu?- kérdeztem miközben megöleltük egymást. - Új hal akadt a horogra. - kacsingatott rám. - Mesélj. Ki az áldozat? - nevettem rá. Az utolsó vázát raktam a dolgozószobába. - Dominik. - vigyorgott. Megpördültem melynek következményként levertem egy vázát. - Áhhh... Sok sikert! - vicsorítottam rá majd kimentem onnan. Ez meg mi volt? Féltékenység? Naneee... Idegesen elkezdtem keresni Stellát.Út közben szembe jött velem Krisz, aki már enyhén illuminált állapotba volt. - Kira, szívem. Hogy vagy? - karol át. Teljes súllyal rám nehezedik, majd elesek. A leheletét meg hagyjuk.
- Jól, de mennem kell. - kibontakozok, majd elmegyek a konyha felé. Épp Timi pasija, Gergő öntötte a poharakba a piát.

- Kérsz?- nyújtott felém egy poharat. Nem kéne elfogadom, DE most kaptam féltékenységi rohamot, szóval 1, csak 1 pohár még bele fél, nem? - Csak 1 pohár...- mondom, és elfogadom az italt. Koccintunk majd meghuzzom. Az alkohol marja a torkom, de pár percen belül csak a bizsergés marad belőle. A konyha ajtó kivágódik és Dominik jön be rajta. Az a máik teli pohár nagyon hívogat. Rám villantja tekintetét, majd egyenesen felém indul. Gergőtől elveszek még egy poharat. - Nem kéne. - nézz rám kedvesen. Vállat vonok. Gyorsan megiszom mielőtt meggondolom magam. Már nem is éget annyira. Sőt az ize is elég jó. - Szia. - köszön rám Dom. Ekkor egy kar elránt előle, és a konyha ajtó felél terel. - SZIJJJAA!! - köszönök vissza dalolva. Annyiira bolog vagyok. - Úristen! A buli most kezdődött de te már be is nyaltál- gratulál Stella. - Nemáá' légy már lazább.- kacsintok rá. Ekkor megszólal a Light It Up dal. - Imádom! Gyere táncoljuk Stella. . noszogatom a nappali felé. - Jó! - bólint, imád táncolni. Én kevésbé, de én most táncolni akarok! Stellával lecövekelünk a nappali közepére és elkezdünk táncolni és énekelni. Az szám átjártatja az egész testem. A hajam a nyakra tapadt mire vége számnak. És rájövök hogy rengeted ember előtt táncoltam. Úristen. Ki kell jutnom. MOST. Valószínűleg látszik a pánik az arcomon, mert egy kéz a kezemre kulcsolódik, és elkezd vezetni a kijárat felé. Dominik. Mikor kiérünk a friss levegőre nagyot szippantok. Jó érzés ahogy a hideg levegő túl hevül tüdőmbe jutott. - Jól vagy? -kérdi Dom. - Most már igen. Köszi. Mi ütött belém, hogy csak úgy elkezdek táncolni? - Nem tudom, de egész jól nyomtad. - kacsint rám. a válla felé lendítem a karom, csak gyorsabb a reflexei így ellép. Ám engem visz tovább a lendület. Dominik a derekamnál fogva kap el, hogy ne törjem be az orrom. Magához ránt, ajkain csak pár centire van egymásól. Bentről a Ocean Drive zenéje szűrődik ki. De mikor belenézzek abba a gyönyörű zöld szemébe, már csak őt érzékelem. Közelebb hajolj, és az ajkaink egymásra találnak. Nyakát átölelem a karommal, hogy minél kevesebb legyen köztünk a távolság. Felnyögök mikor a nyelve rátalál az enyémre. Ott állunk a ház előtt, miközben vadul csókoljuk egymást. Mikor mát elfogyott a levegő, egy pillanatra elválunk, majd tovább folytatjuk. Mit csinálok? Biztos csak az alkohol műve. Akkor hagyd már abba. de nem megy, annyira jó. - HÉÉ KIARA, DOMINIK! TISZTA MÁR A GARATOTOK? - üvölti oda Stella, mi meg nagy nehezen elválunk. - NEM! - kiáltom vissza nevetve. Kézen fogva Dominikkal vissza megyünk a buliba. Mi lesz ebből?

5. fejezet

Sziasztok srácok!!!

Meghoztam a folytatást, remélem nyugi lesz most már xD

Jó olvasást :D

Xx Camryn

 /Dominik/

Kótyagos fejjel mentem suliba. A folyosón a csajok utánam fordultak, és hallhatóan sóhajtottak. Ezekkel mi van? Az órák unalmasak voltak, a szünetek pedig annál inkább pörgősek. Kezdjük azzal, hogy Krisz Kiarát az egyik szekrényhez nyomta, és már majdnem megcsókolta, amikor az erős szél betörte az ablakokat. A szilánkok repkedtek, a lányok pedig sikítoztak. Mint mindig. Na, lapozzunk. Következő szünetben Kiara lehajtott fejjel járkált a barátnője mellett, akit asszem Szandinak hívnak. Az a szünet nyugis volt, ahogy a többi is az ebédszünetig. Na ott borult minden, de szó szerint. Na, akkor az elejéről. 

Én egyedül ültem a sarokban egy asztalnál, és nyugisan ettem, miközben néztem az ablakon lecsorgó esőcseppeket. Aztán egy nagy csattanás. Odakaptam a fejem. Az ajtó kivágódott Kiara előtt, és dühösen Kriszhez masírozott, majd jól felképelte. Az ebédlőben feszült csend honolt, senki sem mert szinte levegőt venni se. Aztán Kiara ordítani kezdett. 

- Szűzkurva?! - szinte visított. - Ilyeneket terjesztesz rólam??? Mit képzelsz, ki vagy te?! 

- Kiara, picim, állj le. Ülj ide, és egyél... - próbálta csitítani a lányt. 

- Ne picimezz nekem!

Krisz feje elvörösödött. Először azt hittem, hogy a zavarában, de tévedtem. Megragadta Kiara kezét, de azonnal felüvöltött, és egy csaphoz rohant, hogy lehűtse a füstölgő kezét. Füstölgő kéz, mi? 

- Hozzám ne érj! 

Krisz ezzel mit sem törődve, kifele kezdte lökdösni a lányt. Az üvegből készült dolgok remegni kezdtek. - Kiara, ezt beszéljük meg négyszemközt... 

- Egy kis hírnevet akartál azzal, hogy megcsókolsz, mert kezdesz lecsúszni a ranglétrán?! Szánalmas vagy! 

- Ez nem iga... 

- Ne hazudj! Dominik már most híresebb, mint te valaha voltál! 

Ez tette be a kaput. Krisz megfogott egy széket és Kiarához vágta, aki felhúzta a kezét, hogy védje a fejét. De ami ez után történt, az hihetetlen volt. Csak az láthatta aki figyelt, de nagyon. Kiara eltérítette a felé repülő széket, ami hatalmasat koppanva érkezett a földre. Felálltam, és tapsolva mentem feléjük. Mindenki engem nézett. 

- Bravó! Nem csak szánalmas, de még béna is vagy! Ilyen közelről nem találni el... Szar ügy. Bár egyáltalán nem bánom, hogy nem találtad el, mert akkor be kellett volna törnöm az orrod. Legalább. 

Eszelősen felnevetett. - Te? Egy kis nyikhaj? 

Felvontam a szemöldököm. - Nem tudod mire vagyok képes. 

- Állj az utamból drogos! 

 - Mert ha nem? 

- Akkor az lesz ho... 

A mondata félbe maradt, mert az ablakok berobbantak, a szilánkok pedig szanaszét repkedtek. Az orkán erejű szél befújta az esőt, felborította a székeket, és az asztalokat. 

- Mi az isten?! 

- Nem nézel tévét? Elég erős vihart mondtak mára - vetette oda Kiara, majd kiment a betört ablakokon a szilánkokon keresztül. Haza siettem, bezárkóztam a szobámba, és csak vertem a fejem a falba. Mi a franc volt ez az egész? Biztos kezdek begolyózni... 

Másnap reggel hullafáradtan mentem be a gimibe. A csajok megint sóhajtoztak utánam, és egy liba le is támadott. - Szia! Léna vagyok! 

- Aha, szuper. Mehetek? 

- Hova sietsz? - vonta fel szemöldökét. 

- Az órámra igyekszem aludni. 

- Az alvás várhat! Habár... ha jobban belegondolok álmosan sokkal szexibb vagy. Menj csak aludj. Majd találkozunk. 

Az arcomra nyomta a rúzsos száját, és eltipegett. Szexi? Hülye ez? Letöröltem a rúzsfoltot az arcomról, és az osztályomba masíroztam. A következő szünetben Krisz Kiarára mászott. De szó szerint. Taperolta ahol tudta, a nyakát szívta, minden undorító dolgot csinált vele, amit képtelen voltam elviselni, de mielőtt közbe léphettem volna, Kiara nagy erővel ellökte magától Kriszt. A csávó eszelősen felnevetett, és a két talpnyalójával elhúzott. Kiarát távolról figyeltem egész nap, és több furcsaságot is észre vettem. Ahova lép repedések kerülnek, de amint tovább megy eltűnnek. A lámpák villogna, ha elmegy előttük. A szekrények zörögnek mellette, de őneki mintha fel se tűnne, csak megy tovább. Most komolyan... MEGŐRÜLTEM?

Péntek délutánig még azt mondom csendes volt a suli, de talán túl nagy volt a csend. 

Kiara szaladt el Szandival mellettem, mire elkaptam a kis szeszélyes csuklóját, és visszarántottam. - Hé! Na! Mi van már?

- Kiara...

- Nekem mennem kéne.

- Válaszolj. Mi folyik itt? 

- Hol?

- Körülötted!  

- Te meg miről beszélsz?! - tépte ki a kezét a szorításomból. Kiváló színész lenne belőle, eskü! Majdnem elhittem neki, de a szeme rettegéssel telt meg. Mit titkol ez a lány?

- Kiara! Gyere, sietnünk kell! - ügetett mellénk Szandi. 

- Stella, mindjárt megyek, csak még váltok pár szót Dominikkal...

Á! Ez az! Nem Szandi, hanem Stella! 

Stella bólintott, és elsietett, Kiara pedig újra felém fordult. - Fogalmam sincs miről beszélsz, de engem hagyj békén. Nem kell nekem még egy őrült is a nyakamba!

- Szerintem inkább te magad vagy az őrült... - motyogtam, de azonnal megbántam, mivel megremegett a föld, és egy hatalmas repedés futott végig a folyosón. 

Amikor felnéztem, láttam, hogy Kiara éppen elfordul a sarkon. Oké, egyre több mindent nem értek...

4.fejezet

Sziasztok!

Örülhetek itt a folytatás! :)

Most már lehet Camrynt zaklatni! Sőt el is várom, hogy zaklassátok.

Szeretlek, tudod :)♥

xoxo.:Bianka

/Kiara/

Borzalmas nap volt! Kezdjük azzal, hogy félig tönkretettem a sulit. Aztán Domot is egy hajszál híján 2(!!!!)-szer majd nem megölte. Alig vártam, hogy kicsöngessenek az utolsó óráról, és szaladtam is haza. Ahogy beléptem a házba éreztem valami nem stimmelt. A nappaliba érve megláttam. Apa ült a fotelben,ölében Elizával. Lefagytam. Mit csinál itt? Ahogy meglátott,elmosolyodott. Nyílt az ajtó, és anya lépett be. Mit keress itthon,ilyen hamar? Aztán mögötte megláttam a nagybátyámat. Mit keresnek ezek itt? - Höööö. Mi ez itt? - köszöntöttem családom. Nagyot sóhajtottak, Márk jelent meg, és.elvitte Lizit a barátnőjéhez, mint később kiderült. Ahogy csukódott a bejárati ajtó mindenki felém fordult. Apa felállt a fotelből, és felém lépett, hogy megölelhessen. Hátrább léptem. Láttam a szomorúságot a szemében, nem érdekel. Ő hagyott itt minket. -Gyönyörű vagy!Akárcsak anyád volt ennyi idősen. -mosolygott rám. - Ne mondj ilyeneket! Elhagytad egy KURVÁÉRT!! - kiáltottam rá. Éreztem amint, apró szikrák cikáznak a bőrömön, majd távozik egyenesen apám felé. Minden olyan gyorsan történt. A villám kilövet, egyenesen apa felé fénysebességgel, majd egyszer csak pont apa előtt állt meg. Mintha...mintha valami megállította volna. Apám állt, egy ragyogó burok mögött, keze ökölbe szorult maga mellet, és az izmai megfeszültek. Mély levegőt vett, és a villám ami BELŐLEM jött szerte foszlott. Mindenki egyszerre fújta ki a levegőt. Apa csak állt és büszke mosollyal nézett. Én enyhe rohamot kaptam. Mindenki egyszerre fújta ki a levegőt. - Erősebb,mint hittük. - motyogta Laci. - Kíra mióta máskor is történt veled ilyen? -Igen. -ismertem be. -Miért nem szóltál?-támad rám anya. - Mert nem. -felettem. -Kicsim... Haragszol valamiért? - Komolyan kérded?! Elfelejtetted a szülinapom!! - sikítottam. Megint éreztem, hogy valami nem stimmel. - Lélegezz mélyeket! - utasított apám. Be. Ki. Valamivel jobb lett. - Majd később megbeszélitek, most foglalkozzunk az erőddel. - Mi...milyen erőmmel? - Amid van. Lehetőségeid száma szinte végtelen! - mondta kicsattanó örömmel Laci. Ebbe mi a boldogság? - De miért pont én? Egyáltalán,mi a vagyok? - Boszorkány. Egy nagyom erős. Ugyanis apád és anyád is nagyon erősek, és te egyenesen csodálatos vagy. - Hahaha! Nagyon vicces,fhuhuu. Na most valami értelmes mondja el az igazat. - Ez az igazság. Szívem az előbb egy villámot lőttel felém! - mondta apa. - Fogad el a tény. Ez van. De most koncentráljuk arra, hogy kordába tud tartani. Miket tudsz? - Lássuk csak, kirobbantottam fél iskola szekrényét, vihart gerjesztettem, falat vertem szét. Asszem ennyi. - Hmmm... Teleportálni tudsz? - kérdezte apa. - Most tudtam,meg hogy egy szörny vagyok. Hogyne! Már épp Debrecenbe akartam ugorni, megnézni a Nagyerdőt. - feleltem csípőből. - Ezek szerint nem. Na akkor itt az ideje. - csapta ossz a tenyerét Laci. - Oké.... - Gondolj egy személyre, vagy egy helyre. - mondta anya, becsuktam a szemem, és gondoltam. Stella. - Ha meg van, gondolj egy közös emlékre. - hmm, az sok van. Talán mikor filmeztünk, vagy kiszöktünk,vagy mikor szellemeket kiáltott, mikor kirobbantottam a szekrényeket, mert Domival veszekedtünk. - Hívd a varázslatot,miközben arra a dologra gondolsz. - kifújtam a levegőt, és elképzeltem amint Stella előtt állok. Min is vesztünk össze Dominikkal? Ez nem fontos csak Stella. Tudom már neki mentem. Egy erőteljes lökést éreztem, a következő pillanatba egy idegen szobába találtam magam. Körbe néztem. Üres dobozok a sarokba. Egy ágy, mellette egy éjjeli szekrény. Rajta egy kép. Óvatosan felemeltem. Egy kislány volt rajta,alig lehet 3 éves. Elizával egykorú lehet. A kislány egy nő ölében ül,mellette egy férfi öleli őket boldogan. Jobban, megnéztem a férfit. Zöld szem, és sötét barna haj. Annyira ismerős. És ekkor bevillant. Dominik, idősebb változatban. Az apja, anyja, és a húga, de hol van Dominik? Ő csinálta a képet? Érzelmek rohantak meg. Fájdalom, düh, bűntudat...és halál vágy. Miért vannak nekem ilyen érzéseim? Aztán rájöttem, nem nekem vannak hanem a képnek. Létezik ilyen. Óvatosan vissza tettem a helyére. Ideje haza menni. Erősen koncentráltam, de semmi. Itt ragadtam! Könnyek szöktek a szememben. Hogy juttok haza? Valami hazugság kell. Mondjuk, eltévedtem. A könnyek egyre jobban folytak,majd ajtó csattanás. Felkaptam a fejem. Ott volt élet nagyságban Dominik. Pasztmek. Felsikítottam. Ijedtében hátra hőkölt. - Mit csinálsz a szobámban? - támadtam rá. Tudom,nagyon szar kifogás, de sokk helyzetben ez tűnt a legjobbnak. Miért, talán az jobb lett volna: Szia! Bocs hogy zavarlak, de épp a teleportálást gyakorlom. Veled mizu? Hát nem. - Bocs, de eltévesztetted a házszámot - fonta keresztbe a karját a mellkasa előtt. A mellizma egyenesen kiverte a szemem. Huhu. - Hogy a francba jutottál be? Zárva volt az ajtóm. - Én... én...- most légy okos Kiara! - Bökd már ki! - emelte fel a hangját. Be vagyok pánikolva - Dominik! Kivel beszélgetsz kincsem? - hallottam meg egy idős asszony hangját. Tökéletes alkalom az eltűnésre. - Filmet nézek nagyi! - Nagyi? Az anyja?
- Biztos? Nincs nálad senki? - Otthon. Szoba. Meleg...!! - Nincs! Hogy...- és itt minden elhalogatott. Erőteljes lökés, otthon voltam. Végre! - Hol voltál? - kérdezte apa kíváncsian. - A parkban. - hazudtam. - Rendben mára elég is ennyi. És Kira, ha ideges lennél nyugodj le! - tanácsolta Laci, majd elment. Anya követte, csak én meg apa maradtunk a szobában. 

- Boldog születésnapot. Ezt neked hoztam. - nyújtott felém egy csomagot. - Nem kell. - Kiara! Ne csináld, ne miattam, miattad. - nézett rám könyörgően. Elvettem, majd kibontottam. Egy nyaklánc. Rajta egy kulcs.

- Mit nyit? - kérdeztem, ahogy óvatosan felcsatolta. - Majd rájössz, ha itt az ideje.

- Hát jó. Apa létezik, olyan, hogy egy tárgy érzelmet közvetít nekem.

- Olyan, van hogy aki előtted megfogta azt a tárgyat, ezzel nyomott hagy, és a tárgy közvetít feléd az előző érzéseit. Miért?

- Csak úgy. Köszönöm.

- Máskor is. Szeretlek. - mosolygott rám, végig simított az arcomon, és elment. Ki tudja meddig, nem látom újra.