3. fejezet

Sziasztok!!!
Meghoztam a folytatást, és nagyon remélem, hogy tetszeni fog :D
Jó olvasást! 

Xx Camryn

 

 /Dominik/

Az első napom a suliban kész káosz volt. Kezdjük azzal, hogy az a szőkeség valami trükkel kirobbantotta a szekrényeket. Aztán egész nap azt hallgattam a folyosón, hogy hallottad hogy az új srác, meg Kiara... Na, ebből elegem volt! Gondolom ma valamilye volt, mert kapott pár ajándékot, de amúgy teljesen hidegen hagy a csaj. 
Hazaérve ledobtam a cipőm, és a dzsekim az előszobába. - Megjöttem! - kiabáltam. Anya nem dugta ki a fejét a konyhából. Felsóhajtottam. - Persze hogy nem köszön. Hiszen meghalt... 
Nagyiék úgy látszik unatkoztak és mindent kipakoltak. Kicsit zsúfolt lett a házuk. Felbattyogtam a szobámba. 
- Hello dobozok - motyogtam a rendetlen szobámnak. Beletúrtam a hajamba. - Essünk túl rajta... 
Lassan, könnyek között pakoltam ki a cuccaim. Este tízkor hallottam meg az ajtó csapódást. Lementem, és köszöntem a nagyszüleimnek. Nagyi kérdezgette, hogy mi volt a suliba, de én kitértem a válaszok elől. Anya szokott faggatni, nem ő... Mivel este sikerült kicsit aludnom, ezért reggel egészen frissen keltem. Mármint a körülményekhez képest. Elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet, és lementem reggelizni. Nagyi elmosolyodott amikor meglátott. 
- Hogy vagy ma reggel? 
- Egész jól. 
- Látszik. 
Összeborzolta a hajam, és elém tolta a reggelit. Félperc alatt elpusztítottam. Nagyi csodálkozva nézett, de nem kérdezett semmit, csak elém tolt még egy szendvicset. A gyomrom mordult még egyet jelezve, hogy ez nem volt elég neki, mire nagyi nevetve csinált még két szendvicset. Benyomtam azokat is, és indultam a suliba. Amikor beléptem, minden szem rám szegeződött. Mi a franc? Elsétáltam a termemig. Minden jól ment. Az utolsó óra utánig. Belém rohant egy csaj. Úgy látszik valamiért vonzom a rohanó vakokat. Felrántottam. Amikor rám nézett kék szemeivel, felmordultam. 
- Már megint te?! 
Összeráncolta a homlokát. - Mr. Seggfej? 
 - Ja. 
- Jobban nézel ki. 
- Ja, kösz, de ha lehetne arrébb kotródnál? 
Dühösen villant a szeme. - Kerülj ki. 
Felsóhajtottam. - Jó, nekem erre nincs időm. Csá. 
Nekimentem véletlen a vállammal, mire megrázott az áram. De nem az a fajta áram ami csak megcsíp. Ohohohó! Nem. Ez kibaszottul fájt. Robbanást hallottam. Hátra fordultam, és láttam, hogy a lámpák sorra pukkannak ki. Elnéztem a szőkeség fölött. Ott is pukkantak az égők. A folyosón lévő lányok sikítoztak. A csajszival felnéztünk a felettünk lévő lámpára, ami nem akart kipukkanni. Egymásra néztünk. 
- Te meg mi a faszt műveltél már megint?! 
- Nem én voltam! 
Reccsenést hallottam. Felettem megrepedt a fal, és egy elég nagy darab zúdult felém, ami elől ép hogy csak kitudtam térni. 
- SZELLEMEK! - sikította valamelyik lány. Mi van itt? A hülyék gimijébe kerültem, vagy mi a fasz? A plafon megrepedt, és meg sem állt felénk. A csajszi elrohant, a tömeg pedig elnyelte. De tudtam hol van, mivel a repedés végig követte. 

Kint ebédeltem, mivel jó idő volt, és nem akartam bent aszalódni az épületben. Nem volt valami finom a kaja, de megettem, mivel éhes voltam. 
- Hé, drogos! Takarodj innen. 
Felnéztem. - Miért is? 
- Mert ez a mi helyünk. 
- Pont leszarom - a szőke hajú izompacsirtára néztem. 
Levágódott velem szembe, két talpnyalója pedig követte. - Először, és utoljára szólok. Tartsd távol magad Kiarától! 
- Ő rohangál mindig belém. Amúgy meg pont leszarnám, hogy él-e. 
Már szólalt volna meg, mikor az említett rontott ki az épületből. - Krisz! Szia. Mizu? Miért állsz szóba ezzel? - rakta a kezét a csávó vállára. Krisz megenyhült, és maga mellé húzta. 
- Jómódra tanítom. 
- Hello megint Mr. Seggfej! - köszönt megint. A szeme vörös volt. 
- Csá Vaksi. Mit robbantottál még fel? Hullott rád is faldarab? Mert rám igen - néztem mélyen a szemébe, majd a csávójához fordultam. - Tartsd rövid pórázon, mert a végén romba dönti a sulit - felálltam, és elindultam hazafele. Félúton valaki hozzám vágott valamit. Megfordultam. - Mi az isten?! 
A lábam elé villám csapott, mire megugrottam. A napot eltakarták a viharfelhők. A fák ágait a szél cibálta. Körülöttem repedések futottak végig. Reccsenést hallottam. Egy vastag ág letört, és majdnem rám esett. Megint villám csapott a lábam elé. Mi folyik itt? Haza rohantam, és amikor feltéptem a bejárati ajtót, nagyi megugrott, és felém kapta a fejét. 
- Valami baj van Dominik?
- Baj? Á, ugyan dehogy! Csak ma majdnem kilapított egy geci nagy faldarab, és egy vastag ág. Majdnem belém csapott kétszer a villám, ja igen, és megfenyegetett egy népszerű seggfej. Neked milyen volt a napod?
Felkaptam egy almát, és beleharaptam. Nagyi pislogás nélkül meredt rám. - Biztos jól vagy? - csúsztatta a kezét a homlokra. 
Nagyot sóhajtva húzódtam el. - Persze
- Dominik...
Felnevettem. - Csak vicceltem! Dögunalom a suli. 
Megkönnyebbülten felsóhajtott. - Örülök. Már megijedtem, hogy begolyóztál. 
Lehunytam a szemem, és kényszerítettem magam, hogy normálisan lélegezzek. Felmentem a szobámba. és bezártam az ajtót. Leültem filmet nézni, de mindig elterelődtek a gondolataim. Kiara milyen trükkökkel ijesztgeti a suli népét? Hogyan robbantotta ki a szekrényeket? Hogyan pukkasztotta ki az égőket? Hogy csinált repedést a falra, ami követte is? Mi ő? Egy boszorkány? Jézusom Dominik! Boszorkányok nem léteznek! 
Késő este elmentem fürödni, és amikor kijöttem, megtorpantam. Kiara állt a szobám közepén zokogva. Becsuktam magam után az ajtót, mire felkapta a fejét. Felsikoltott ijedtében. - Mit keresel a szobámban?
- Bocs, de eltévesztetted a házszámot - fontam keresztbe a karom. - Hogy a francba jutottál be? Zárva volt az ajtóm. 
- Én... én...
- Bökd már ki! - emeltem fel a hangom.
- Dominik! Kivel beszélgetsz kincsem? - hallottam meg nagyi hangját. 
- Filmet nézek nagyi! 
- Biztos? Nincs nálad senki? 
- Nincs! Hogy lenne?!
Hosszú csend után megszólalt. - Jó éjt.
- Neked is!
Beletúrtam a hajamba, és újra Kiara felé fordultam, de ő már eltűnt. Körbe néztem a szobában, de sehol nem találtam. Képzeltem volna? Hallucinálok? Mi a fasz van velem???

2.fejezet

Sziasztok!

Itt a második rész, nem lett olyan hosszú, de legalább van rész!

Remélem tetszik nektek. Na még mindig ezt olvassátok? :)

xoxo.:Bianka

/Kiara/

- BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KIRAA!!! - rontott be a 4 éves húgom a szobámba negyed hatkor. Hangosan felnyögtem, majd test puffanását éreztem magamon.
- Köszi. - ültem fel, kómásan. Esetlenül átöleltem apró kis testét, majd boldogan kiszökkent a szobámból. Visszadőltem az ágyra, és már félig aludtam, mikor kicsapódott az ajtóm.
- Kelj fel, húgica. - dalolta a bátyám. Ma még valaki halott lesz.
- KGHRRR... - morogtam, és a fejemre húztam a takarót.
-De morcos itt valaki. - mondta, és lehúzta a takarót a fejemről.
- Negyed hat van! - kiáltottam,majd kipattantam az ágyból.
- Öhh... Nem. 10 perc múlva fél nyolc. - nézett rám. Ne! Nenenene! Sikítottam. Első nap a suliba, mint 10-es. Rengeteget küszködtem kilencedikbe, hogy elérjem a 4-es feletti átlagom, és hogy ranglétán feljebb kerüljek. Diáktanács tagja vagyok, állandó cikkem van a suliújságnál, és ezen felül a suli legmenőbb fiúja Krisz, érdeklődik irántam. Nem hagyhatom, hogy elkések, akkor oda a makulátlan kép rólam. A suliba minden jó... Itthon? Kevésebbé. Apám lelépett egy ribanccal. Anyám depressziós, és a munkába temetkezik. És néha talán eszébe jutt, hogy vannak gyerekei. A bátyám Márk nevel minket. Engem és a 4 éves húgomat.
- Menj! Öltöznöm kell! - és kitoltam a szobából. Már épp beakartam csukni az ajtót, mikor az magától becsukódott. Mi van? Biztos csak képzelődök. A sokk teszi. Gyorsan felöltöztem és rohantam a suliba. El se köszöntem. A suli előtt Stella várt. Mikor meglátott vadul integetni kezdett. Gyorsítottam a lépteim, már a folyosó közepén voltam, mikor egy testbe ütköztem. A csapódástól seggre estem. Egy kar rántott fel, de szó szerint. Csoda, hogy nem tépte ki a helyéről.
- Ember! Még szükségem van a karomra! - fröcsögtem felé.
- Ember! Akkor nem rohangálj 120km\h-val! - kiáltott.
- Te meg, ne a folyosón kóvályogj, mint egy drogos! - oké, lehet ez durva volt, de tényleg úgy festett. Kezdjük a szemévek vörös ( megjegyzem, tökéletesen kiemelt smaragd zöld szemét), az arca be volt esve, és mintha nem ő maga lenne. A haja, na jó azt hagyjuk. Maga a tökély. Mint aki most dugott volna egy jót. De ez a beszéd. Meg ez flegmázás, na nekem ne.
- Elmebeteg vagy! - kiáltott rám. Betelt a pohár. Éreztem amint apró kis energia suhan végig rajtam, a következő pillanatban minden szekrény ajtó kicsapódott. Ijedtembe kitágult a szemem, és a szám elé kaptam a kezem. Ez...ez én voltam? Stella felsikított, bunkóka meg csak mereven nézett. Szerencsére a többiek az évnyitón voltak.
- Kira! Szellemek! - kiáltott, Stella. Mi?? Ez normális?
- Szellemek nem léteznek! - nézet bunkóka Stellára.
- Nem?? Akkor ez magyarázd Mr. Seggfej? - néztem rá. Jó teljesen egyet értek bele, de a barátnőmmel flegmázott!
- Mr. Seggfej? Tetszik. - bólintott gúnyosan.
- Ohh! Fogd már be! - kiáltottam rá.
- Már pedig itt szellemek vannak! Vagy mivel magyarázod?- jött hozzánk Stella. Megállt csípőre tett kézzel és kihívóan nézett bunkókára. Amaz, csak engem nézett mereven. Valóban én lettem volna? Vagy tényleg szellemek? Na jó mindkét feltétezés hülyeség.
- Maguk miért nincsenek a többiekkel? - jött felénk András bá'. Németet tanít még a hideg is kiráz tőle, olyan kisérteties.
- Megyünk is tanár úr. - mondtam és elindultam a torna terem felé.

Ebédszünetben már mindenki 3 dologról beszélt. Az egyik az hogy, milyen helyes az új fiú...na persze. A második, pedig hogy szellemek járnak a suliba... Miért van ennyi hülye ember? A harmadik pedig a kedvencem, hogy már kikezdtem a új fiúval, akit említsünk a nevén: Dominik. Egy évvel felettünk jár, és Szombathelyről, jött Csabára. Minderi engem kérdezett vele kapcsolatban, én meg csak annyit mondtam, hogy nem találkoztam még valakivel aki ennyire bunkó. A téma ennyibe is maradt amiért hálás voltam. Szegény Stella teljesen ki volt készülve a szellem miatt.
- Akkor szombaton jössz hozzánk? - kérdezte.
- Persze. - mosolyodtam el.
- Boldog szülinapot! - nyújtott felém egy csomagot Stella, amit a táskájából kotort elő.
- Nem kellet volna. - mosolyodtam el.
- Dede! Na nyisd ki! - sürgetett. Egy karkötő. Ugyanolyan, ami a kezén volt. Könnyek gyűltek a szemembe.
-Köszönöm! - borultam a nyakába. Az ebédidőben többen is oda jöttek megköszönteni. Mindenkitől kaptam valami apróságot. Nagyon jól esett.
Boldogan mentem haza, mikor egy cetlit láttam a hűtőn.
SOKÁIG DOLGOZOK. NE VÁRJATOK. PUSZI ANYA:)
Elfelejtette a szülinapom. Lerogytam a konyhakőre és elkezdtem zokogni. Nem fejtetthete el! Nem!!

Márk lépett be ölében Elizával.
- Mi történt? - kérdezte aggódva. Felé nyújtottam a cetlit. Hangosan felsóhajtott.
- Elhfehlejtehhetee! - bőgtem el magam, megint. Eliza odajött és szorosan megölelt. Magamhoz húztam és a haját simogattam.
- De én nem, és Márk se! Vettünk ajándékot is! - mondta majd felpattant, és egy zacskót húzott elő. Egy rajz volt benne, amit ő rajzolt, és egy telefon!
- Ez...ez túl drága! - hüledeztem.
- 16 éves vagy, kell egy telefon! - mosolygott rám Márk.
- Köszönöm, és a rajz is gyönyörű. - és szorosan megöletettem őket. Anyám meg menjen a francba!

1. fejezet

Sziasztok!!!
Megjött az első rész a blogra, reméljük elnyeri a tetszéseteket :D
Jó olvasást! 

Xx Camryn

/Dominik/ 

Nem aludtam semmit az éjjel. Már két hét telt el a baleset óta, de még mindig nem fogtam fel. Az anyám nincs többé. Soha többé nem láthatom a mosolyát, soha többé nem borzolhatja össze a hajam, soha többé nem ölelhetem meg, soha többé nem érezhetem a vaniliás illatát. Az apám nem fog soha többé velem meccset nézni, soha többé nem segít a csajokkal kapcsolatos dolgokkal, soha többé nem lesz már apa-fia veszekedés. A húgommal soha többé nem babázhatok, soha többé nem csikizhetem addig amíg nem kap már levegőt, soha többé nem vághatja a fejemhez, hogy hülye tuskó vagyok, soha többé nem láthatom a kék, csillogó szemét. Soha többé nem láthatom a családom. Nincs senkim. Nincs aki halálra idegesíthetne, semmim nincs, csak emlékek... Tizenhét évnyi emlék. Ennyi maradt nekem. 

Lerúgtam magamról a takarót, és megtöröltem a szemem. Eleget sírtam már ezekben a hetekben. Pasi létemre egyáltalán nem szégyenlem, szerintem ez tök természetes dolog. Főleg ebben a helyzetben... A fürdőbe masíroztam, lefürödtem, felöltöztem, és kimentem a sötét szobámból. Megálltam a húgom ajtaja előtt. Lassan lenyomtam a kilincset, és bementem. A szoba szinte üres volt, csak dobozokat találtam ott. Mindent elajándékozunk, persze néhány fontos dolgot én elraktam, meg persze a családom megmaradt része. Egyke lettem. Még most is képtelen vagyok felfogni. Kioldalogtam a szobából, és inkább lementem a konyhába, ahol nagyi csinált reggelit. 

- Jó reggelt nagyi! - nyomtam egy puszit az arcára. 

- Neked is, Dominik! Éhes vagy? - rám se nézett, és ennek örültem is, mert nem bírtam volna elviselni a vörös szemét. 

- Nem. Inkább elmennék sétálni. 

- Persze, menj csak - szipogott. 

A szememet könnyek mardosták, így inkább kiiszkoltam a konyhából, felkaptam a dzsekim, és elhúztam a francba. Zsebre dugott kézzel mászkáltam a városba. Felpillantani sem mertem, mert csak sajnálkozó tekinteteket kaptam. A francba már! A parkba leültem egy padra, és csak bámultam ki a fejemből. 

Tisztán emlékszem mindenre. Anya sikolyára, apa tekintetére a visszapillantóból, a húgom ijedt arcára. Majd aztán... a becsapódás, és sötétség. Két napig kómában voltam, és mikor kinyitottam a szemem, rengeteg könnyes szemmel találtam szembe magam. Emlékszem, hogy a rekedt hangomon megkérdeztem hol vannak anyáék, mire nagyi felzokogott. Öt percbe telt, hogy összerakjam a képet, így amikor az orvos közölte velem, hogy mi történt, nem lepett meg a dolog. Utána úgy üvöltöztem, mint egy őrült, és folyamatosan azt hajtogattam, HAZUGSÁG! Nyugtatót adtak nekem, és utána csak részletekre emlékszem. A sok sírásra, az üvöltözéseimre, a hatalmas űrre, a fájdalomra. 

Minden túl gyorsan történt... 

Letöröltem a könnyeim, és inkább elindultam haza. Elég volt mára. A nap hátralévő részében ki sem dugtam az orrom a szobából. 

Aznap este sem aludtam semmit. Akkor másztam csak ki az ágyból, amikor nagyi bejött szólni, hogy öltözzek. A reggeli teendőim elvégzése után felöltöztem. Nagyi az ajtóba megigazította a nyakkendőm, majd könnyes szemekkel felnézett rám. Ma temetjük el a lányát, és a családját. Nem könnyű neki, de nekem sem. Tizenévesen temetem a családom. Nem király? A kocsiban kísérteties csend honolt, és a ravatalozóhoz érve már úgy voltam, hogy azonnal kirohanok a világból. Az a sok fekete ruhás ember mind gyászolni jött, de legfőképp engem gyászoltak. Szegény fiú! Szülők nélkül nő fel. Milyen szomorú... Köszönöm szépen, de mindenki forduljon fel az első fánál, mert már rohadtul elegem van abból a rohadt sok sajnálkozásból. Ezzel marhára nem segítenek nekem! 

Anyáékat szépen elbúcsúztattuk, majd örök nyugalomra helyeztük. És végül a nap legrosszabb része. A rengeteg részvét nyilvánítás. Én mondtam nagyinak, hogy inkább elhúzok a francba, mert én ezt nem bírom. Elmentem futni, és próbáltam mindent kizárni magamból. Futottam, meg sem álltam egy percre sem, csak rohantam, mintha a múltamtól menekülnék. Kétszer majdnem felborítottam egy járókelőt, de csak futottam. Az égő tüdőmmel nem törődve sprinteltem tovább. Miért nem haltam meg én is abba a rohadt balesetben? Vagy anyáék miért nem élték túl? Az a részeg faszi miért ült autóba? Egyedül maradtam. Barátaim nincsenek, barátnőm sose volt, és most már családom sincs. 

Megbotlottam, és elterültem a füvön. Rázkódó vállal felültem, és megtöröltem a szemem. Én ezt nem bírom. Inkább felkötöm magam. Vagy felvágom az ereim. Bármit megtennék azért, hogy elfelejtsem ezt a fájdalmat. Én ebbe belepusztulok. Beleüvöltettem az égbe. A futók gyorsabban kapkodták a lábukat. Hanyatt feküdtem, és bámultam a komor eget, és mintha csak velem együtt sírt volna az ég, zuhogni kezdett. De úgy mintha dézsából öntenék. Félperc alatt átáztam, de nem érdekelt. Nehezen kaptam levegőt az elszorult torkomon keresztül. Fájt minden levegővétel. Reméltem, hogy megfulladok a könnyeimtől, és így végre nyugalomra lelek. De nem volt ekkora szerencsém. Felültem. Nem fáradtam azzal, hogy megtöröljem az arcom, inkább felálltam, és a legközelebbi hídhoz futottam. A korlátnak támaszkodtam, és néztem a sebes folyású folyót, amin táncoltak az esőcseppek.
Megmarkoltam a korlátot, és behunytam a szemem. Megjelent előttem újra a baleset képe, a sok vörös szem, a sok fekete ruhás ember a temetésen. Aztán anya mosolygós arca, apa üdvrivalgása amikor gólt rúgtunk, a húgom mosolya mikor csentem neki a felső polcról egy kis édességet. Elengedtem a korlátot, a földre rogytam, és keservesen felzokogtam. Nem akarnák, hogy meghaljak. Azt akarnák, hogy boldog legyek. De hogy legyek boldog nélkülük? Fájt már a tüdőm, a torkom, a szemem. Elfáradtam. Ahhoz sem volt erőm, hogy felálljak. Végül a korlátba kapaszkodva felkecmeregtem, és elindultam haza. Ahogy kinyitottam az ajtót, mindenki elcsendesedett. Szétnéztem a jelenlévők között, és kihúztam magam. Ők is ezt akarnák. Hogy erős legyek. 
- Mi van? Nem láttak még vörös szemű, elázott srácot?! 
- Dominik... - kezdte nagyi. 
- Mi az nagyi? Mit vársz tőlem? Mosolyogva nézzem ezeket az embereket?! Örüljek, hogy anyáék meghaltak, és hogy én csak pár karcolással megúsztam? Mosolyogva hallgassam a részvéteket? 
- Dominik... 
- Nem érdekel! Miért nem haltam meg én is abba a nyavalyás balesetben?! Nekem miért kellett túlélnem?! 
Nagyi felzokogott. Nagyapa átölelte, és szemrehányóan nézett rám. - Örülnöd kéne, hogy élsz! 
- De ha nem akarok élni? - tártam szét a karom. 
- Tudom mit érzel, és hidd el, az idő min... 
- Tudom, tudom. Mindent begyógyít - legyintettem le. 
- Elhiszem, hogy fáj, mert ma a lányomat, és a családját temettem el, tudom milyen rossz. De ne bántsd azokat akik még melletted lehetnek. 
Lesütöttem a szemem. - Hiányoznak... 
- Tudom - suttogta. Elém lépett, és megölelt. Belé kapaszkodtam, és csak sírtam. Feltámogatott a szobámba, és leültetett az ágy szélére. Két keze közé fogta az arcom. - Minden rendbe jön. Fürödj le, és utána búj az ágyba. Holnap kora reggel indulunk - felemelte az állam. - Erős vagy. Anyád is mindig ezt hajtogatta. Meglátod apa, hogy milyen erős is valójában. Hitt benned, és én is hiszek. 
Erőtlenül bólintottam. - Csalódott lenne... 
- Nem, mindig büszke volt rád. Te, és a húgod volt a szeme fénye. Apádért pedig mindent feladott volna. A legjobb tulajdonságokat örökölted. 
Megráztam a fejem. A könnyeim megállíthatatlanul folytak. - Szégyellne. Apa is. 
- Dominik, erős vagy. Ezt is letudod győzni. Képes vagy rá. Bármire képes vagy. 
- Nem, én képtelen vagyok! - álltam fel dacosan, és a szememet törölve léptem az ablakomhoz. 
- Menni fog. Most pedig pihenj. Holnap hosszú napunk lesz. 
Amikor becsukta maga után az ajtót, belevertem egyet a falba. Az ablaknak támasztottam a homlokom, majd ellöktem magam onnan, és a fürdőbe mentem. Letusoltam, és egy laza cuccban álltam a szobám közepén. Nagyot sóhajtva kezdtem megtölteni a dobozokat. Két nagyobb dobozba beleraktam a cuccaim, a ruháimat pedig egy bőröndbe. Éjfélkor dőltem az ágyba hullafáradtan. 
Reggel az erős fény miatt ébredtem fel. Amikor jobban megvizsgáltam a szobám, Feltűnt, hogy teljesen üres. Úgy látszik a költöztetők elvitték azokat amiket kellett. 
Kopogtak az ajtómon. Felpillantottam. - Jó reggelt! Ha kész vagy, akár indulhatunk is. 
- Tízperc. 
Lerúgtam magamról a takarót, és a fürdőbe mentem. Letusoltam, felvettem a kint hagyott ruhámat, és kimentem. Nagyi már nem volt ott, így még egyszer körbe néztem a szobámban. Végig jártam a házat még egyszer, utoljára, majd kiléptem az ajtón. Becsuktam magam után, a zsebemből elővettem a kulcsom, és bezártam az ajtót. Egy fejezet lezárult az életemben, és most vesztesként indítok egy másikat. 
Viszlát Szombathely, hello Békéscsaba.

Bemutatkozás

Sziasztok!!!

Én Camryn vagyok, én pedig Bia! Drága barátnőmnek kipattant egy isteni szikra a fejéből, ezért közös blogot indítottunk :D Így van! Én voltam az ötletszerző! Szóval köszönjétek nekem. És még azt is én találtam, ki hogy én zölddel, Camryn barátosném meg lilával írjon. Egy zseni vagyok! Igen Bia, az vagy xD Na, szóval ez lett volna a mi kis bemutatkozásunk, remélem nem tűntünk tahónak... Hé! Jó, na! *nevet* És nagyon reméljük, hogy felkeltettük az érdeklődéseteket... Ha én beszélek akkor az csak érdekes lehet! Aha, persze... Na, amint Camryn befogná, el is köszönnénk. Sziasztok skacok!!! Én vagyok a király! Camryn! *a szája elé tartja az ujját* Egy szót se neki... Camryn! Odamegyek és a hajadnál fogva cibállak onnan el! Jó, na. Camryn, ne rabold a drága idejüket! De rabolom! xD Gyere már! Sziasztok srácok még egyszer ;) *szemet forgat, és fáradtan felsóhajt* És nekem ezzel kell dolgoznom... De azért imádni való. Néha...