7. fejezet

Sziasztok srácok!!!
Bocs a rengeteg késésért, de végre sikerült összehoznom ezt is :D
Jó olvasást!

/Dominik/

Boszorkány... Kiara boszorkány... És én csókolóztam vele... Megáll az eszem. 

Szorosan fogta a kezem, és a tömegben törte az utat. A konyhában végre levegőhöz jutottunk, én meg azonnal a pultnak támaszkodtam ezzel közre fogva Kiarát. Kisöpörte a szemébe lógó tincseket, és felpislogott rám. Lehajoltam hozzá, és újra megcsókoltam. Nem tudok betelni vele. Elkezdte ráncigálni a felsőm, de lefogtam a kezét. Részeg. És én nem vagyok az a fajta aki ezt ki is használja. Habár... Megcsókoltam... De először ő! Szóval nem lehet rám fogni! 

- Hé! Most mér'? - vihogott fel. 

- Gyere, hazaviszlek. 

- Nem kell - karolta át a nyakam. 

- Dede. Hol van Stella? 

- Passz - vont vállat, és ujjait a hajamba túrta. 

Elhúzódtam tőle, és a szememmel a tömeget pásztáztam. Az emberek kezében pia, és csak táncoltak...

Stella éppen felénk sietett. - Nagyon? - nézett rám. 

- Szokott hisztérikusan nevetni? - vontam fel kérdőn a fél szemöldököm. 

- Baszd meg! Sose rúg be - túrt idegesen a hajába.

- Hazaviszem. 

- Azt megköszönném. Ugye nem baj? 

- Nem, nyugi. Bulizz nyugodtan. 

- Örök hála. 

Megragadtam Kiarát a derekánál fogva, és az ajtó felé siettem vele. Léna vágta el az utam. - Hova-hova szépfiú? 

- Szexel velem! - mászott a képébe Kiara. 

Visszahúztam. - Öhm... Bocs. Részeg. Most pedig lépünk, szóval csá. 

Kikerültem a csajt, és hazafele vettem az irányt. Kiara mellettem tántorgott. Egy kuka mellett haladtunk el, ami lángra kapott. Egy tábla kidőlt, a lámpák kirobbantak, az út kettérepedt... Megragadtam Kiara vállát, és kényszerítettem hogy a szemembe nézzen. 

- Figyelj! Nem gondolj semmire! Világos? 

- Sötét van... 

Homlokon csaptam magam. Oké hosszú este lesz... - Oké Kiara, gondolj... a szivárványra. 

- Pénz van az alján. 

- Ja. Na gyerünk, mert különben romba döntöd a várost is. 

Az égen szivárvány tűnt fel. Oké, ez elég hülyén néz ki, de inkább ez, mintsem a lángok, meg a repedések. A szivárvány hatalmas robajjal porladt el. Oké, ilyet se látni minden nap. Kiarát a derekánál fogva vezettem haza. Az úton végig énekelt, de nem a hangja volt a baj, mert egész jó hangja volt, hanem az volt a baj, hogy össze-vissza énekelt rengeteg dalt. Úgy látszik elég hülyén viselkedik részegen. Otthon a falnak döntöttem, és lehúztam róla a cipőjét. Magamról lerúgtam, aztán a kezembe kaptam Kiarát. Felvittem az emeletre, berúgtam az ajtót, majd lefektettem az ágyra. Betakartam, és mikor elhúztam a kezem, utánam kapott. 

- Dominik... Maradj itt... 

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - túrtam a hajamba. 

- Kérlek... 

Istenem, de gyönyörű a szeme... 

- De csak ma este! - adtam be a derekam. 

Ruhástul befeküdtem mellé, ő meg azonnal közelebb bújt hozzám. Eleinte visszakoztam, hogy hozzáérjek, de utána már képtelen voltam ellenállni a kísértésnek. Szorosan átkaroltam, és a hajába temettem az arcom. Vaníliás illata volt, akárcsak anyának. Összeszorult a szívem. Hiányzanak a szüleim, erre itt van ez a kis hülye csajszi, és teljesen megfeledkezem a gyászról. 

Kiara a kezével hadonászott picit, így újra láthattam a vágásokat a kezén. Görcsbe rándult a gyomrom. Nem tudom miért bántja magát. Morgott egyet, majd kivágódott az ablak. Na, szuper, egy boszorkány irányítja a szobámat. Nem lesz ez így jó. 

- Dominik...

- Mondjad.

- Asszem rosszul vagyok.  

Kimásztam az ágyból, és a mosdó segítettem, éppen időben, mert kidobta a taccsot. Hátrafogtam a haját, amíg ő kiadta magából a dolgokat. Amikor már csak öklendezett, felállt, megtörölte a száját, és a hideg csempének döntötte a fejét. 

- Soha többé... nem iszom... egy kortyot sem...

Elnevettem magam. - Mondod te ezt most! Hidd el, lesz majd ennél rosszabb is.

- Ne is gyötörj - legyintett le fáradtan. 

Elnyomtam egy mosolyt. - Gyere, feküdj le...
Fáradt szemeit rám emelte. - Miért vagy ilyen kedves velem?
- Jobban örülnél, ha seggfej lennék? - vontam fel a szemöldököm kérdőn.
Halványan elmosolyodott. - Határozottan jobban tetszel így - mutatott rám. 
Gyorsabban kezdett verni a szívem, de kussba maradtam. Visszatereltem a szobámba, és befektettem az ágyba. Az ágy mellé raktam egy tálat, és rendesen betakartam Kiarát. - Aludj. Holnap reggel találkozunk - nyomtam egy puszit a homlokára. 
- Köszönöm... - motyogta nekem, majd a fal fele fordult, én pedig kimentem a szobából. 
Lent a kanapén megágyaztam, és lefeküdtem aludni. Se perc alatt el is nyomott az álom. Reggel tusolással kezdtem a napot, mert még mindig bűzlöttem a piától, majd benéztem Kiarához. Még mindig édesen aludt, ezért becsuktam az ajtót, és lesiettem reggelit csinálni neki. Olyan félóra múlva hallottam, hogy lebotorkál a lépcsőn, én meg azonnal felé fordultam. Nyúzottan nézett ki. 
- Jó reggelt! 
Tőle csak egy morgásra telt, és levetődött az egyik székbe. Az asztalra hajtotta a fejét, kócos haja pedig szétterült körülötte.
- Éhes vagy? 
- Kicsit, de inkább inni kérnék, ha lehet - motyogta fájdalmas hangon. Kinyitottam a felső polcot, és levettem róla egy poharat, amit vízzel teli töltöttem, és Kiara elé toltam. - Kösz. 
- Nincs mit - vontam vállat. 
Elé toltam a reggelit, mire csak morgott egyet. - Nem kell.
- Egyél egy keveset! - makacsoltam meg magam.
- Nem akarok...
- Pedig fogsz enni, mert addig el nem mehetsz innen! - kötöttem az ebet a karóhoz. Kiara csak lesajnálóan rám nézett, behunyta a szemét, és eltűnt. Ó, a picsába! Egy boszorkánynak felesleges ilyet mondani... 
És még azt se tudom, hogy hol lakik! Kurva jó!