4.fejezet

Sziasztok!

Örülhetek itt a folytatás! :)

Most már lehet Camrynt zaklatni! Sőt el is várom, hogy zaklassátok.

Szeretlek, tudod :)♥

xoxo.:Bianka

/Kiara/

Borzalmas nap volt! Kezdjük azzal, hogy félig tönkretettem a sulit. Aztán Domot is egy hajszál híján 2(!!!!)-szer majd nem megölte. Alig vártam, hogy kicsöngessenek az utolsó óráról, és szaladtam is haza. Ahogy beléptem a házba éreztem valami nem stimmelt. A nappaliba érve megláttam. Apa ült a fotelben,ölében Elizával. Lefagytam. Mit csinál itt? Ahogy meglátott,elmosolyodott. Nyílt az ajtó, és anya lépett be. Mit keress itthon,ilyen hamar? Aztán mögötte megláttam a nagybátyámat. Mit keresnek ezek itt? - Höööö. Mi ez itt? - köszöntöttem családom. Nagyot sóhajtottak, Márk jelent meg, és.elvitte Lizit a barátnőjéhez, mint később kiderült. Ahogy csukódott a bejárati ajtó mindenki felém fordult. Apa felállt a fotelből, és felém lépett, hogy megölelhessen. Hátrább léptem. Láttam a szomorúságot a szemében, nem érdekel. Ő hagyott itt minket. -Gyönyörű vagy!Akárcsak anyád volt ennyi idősen. -mosolygott rám. - Ne mondj ilyeneket! Elhagytad egy KURVÁÉRT!! - kiáltottam rá. Éreztem amint, apró szikrák cikáznak a bőrömön, majd távozik egyenesen apám felé. Minden olyan gyorsan történt. A villám kilövet, egyenesen apa felé fénysebességgel, majd egyszer csak pont apa előtt állt meg. Mintha...mintha valami megállította volna. Apám állt, egy ragyogó burok mögött, keze ökölbe szorult maga mellet, és az izmai megfeszültek. Mély levegőt vett, és a villám ami BELŐLEM jött szerte foszlott. Mindenki egyszerre fújta ki a levegőt. Apa csak állt és büszke mosollyal nézett. Én enyhe rohamot kaptam. Mindenki egyszerre fújta ki a levegőt. - Erősebb,mint hittük. - motyogta Laci. - Kíra mióta máskor is történt veled ilyen? -Igen. -ismertem be. -Miért nem szóltál?-támad rám anya. - Mert nem. -felettem. -Kicsim... Haragszol valamiért? - Komolyan kérded?! Elfelejtetted a szülinapom!! - sikítottam. Megint éreztem, hogy valami nem stimmel. - Lélegezz mélyeket! - utasított apám. Be. Ki. Valamivel jobb lett. - Majd később megbeszélitek, most foglalkozzunk az erőddel. - Mi...milyen erőmmel? - Amid van. Lehetőségeid száma szinte végtelen! - mondta kicsattanó örömmel Laci. Ebbe mi a boldogság? - De miért pont én? Egyáltalán,mi a vagyok? - Boszorkány. Egy nagyom erős. Ugyanis apád és anyád is nagyon erősek, és te egyenesen csodálatos vagy. - Hahaha! Nagyon vicces,fhuhuu. Na most valami értelmes mondja el az igazat. - Ez az igazság. Szívem az előbb egy villámot lőttel felém! - mondta apa. - Fogad el a tény. Ez van. De most koncentráljuk arra, hogy kordába tud tartani. Miket tudsz? - Lássuk csak, kirobbantottam fél iskola szekrényét, vihart gerjesztettem, falat vertem szét. Asszem ennyi. - Hmmm... Teleportálni tudsz? - kérdezte apa. - Most tudtam,meg hogy egy szörny vagyok. Hogyne! Már épp Debrecenbe akartam ugorni, megnézni a Nagyerdőt. - feleltem csípőből. - Ezek szerint nem. Na akkor itt az ideje. - csapta ossz a tenyerét Laci. - Oké.... - Gondolj egy személyre, vagy egy helyre. - mondta anya, becsuktam a szemem, és gondoltam. Stella. - Ha meg van, gondolj egy közös emlékre. - hmm, az sok van. Talán mikor filmeztünk, vagy kiszöktünk,vagy mikor szellemeket kiáltott, mikor kirobbantottam a szekrényeket, mert Domival veszekedtünk. - Hívd a varázslatot,miközben arra a dologra gondolsz. - kifújtam a levegőt, és elképzeltem amint Stella előtt állok. Min is vesztünk össze Dominikkal? Ez nem fontos csak Stella. Tudom már neki mentem. Egy erőteljes lökést éreztem, a következő pillanatba egy idegen szobába találtam magam. Körbe néztem. Üres dobozok a sarokba. Egy ágy, mellette egy éjjeli szekrény. Rajta egy kép. Óvatosan felemeltem. Egy kislány volt rajta,alig lehet 3 éves. Elizával egykorú lehet. A kislány egy nő ölében ül,mellette egy férfi öleli őket boldogan. Jobban, megnéztem a férfit. Zöld szem, és sötét barna haj. Annyira ismerős. És ekkor bevillant. Dominik, idősebb változatban. Az apja, anyja, és a húga, de hol van Dominik? Ő csinálta a képet? Érzelmek rohantak meg. Fájdalom, düh, bűntudat...és halál vágy. Miért vannak nekem ilyen érzéseim? Aztán rájöttem, nem nekem vannak hanem a képnek. Létezik ilyen. Óvatosan vissza tettem a helyére. Ideje haza menni. Erősen koncentráltam, de semmi. Itt ragadtam! Könnyek szöktek a szememben. Hogy juttok haza? Valami hazugság kell. Mondjuk, eltévedtem. A könnyek egyre jobban folytak,majd ajtó csattanás. Felkaptam a fejem. Ott volt élet nagyságban Dominik. Pasztmek. Felsikítottam. Ijedtében hátra hőkölt. - Mit csinálsz a szobámban? - támadtam rá. Tudom,nagyon szar kifogás, de sokk helyzetben ez tűnt a legjobbnak. Miért, talán az jobb lett volna: Szia! Bocs hogy zavarlak, de épp a teleportálást gyakorlom. Veled mizu? Hát nem. - Bocs, de eltévesztetted a házszámot - fonta keresztbe a karját a mellkasa előtt. A mellizma egyenesen kiverte a szemem. Huhu. - Hogy a francba jutottál be? Zárva volt az ajtóm. - Én... én...- most légy okos Kiara! - Bökd már ki! - emelte fel a hangját. Be vagyok pánikolva - Dominik! Kivel beszélgetsz kincsem? - hallottam meg egy idős asszony hangját. Tökéletes alkalom az eltűnésre. - Filmet nézek nagyi! - Nagyi? Az anyja?
- Biztos? Nincs nálad senki? - Otthon. Szoba. Meleg...!! - Nincs! Hogy...- és itt minden elhalogatott. Erőteljes lökés, otthon voltam. Végre! - Hol voltál? - kérdezte apa kíváncsian. - A parkban. - hazudtam. - Rendben mára elég is ennyi. És Kira, ha ideges lennél nyugodj le! - tanácsolta Laci, majd elment. Anya követte, csak én meg apa maradtunk a szobában. 

- Boldog születésnapot. Ezt neked hoztam. - nyújtott felém egy csomagot. - Nem kell. - Kiara! Ne csináld, ne miattam, miattad. - nézett rám könyörgően. Elvettem, majd kibontottam. Egy nyaklánc. Rajta egy kulcs.

- Mit nyit? - kérdeztem, ahogy óvatosan felcsatolta. - Majd rájössz, ha itt az ideje.

- Hát jó. Apa létezik, olyan, hogy egy tárgy érzelmet közvetít nekem.

- Olyan, van hogy aki előtted megfogta azt a tárgyat, ezzel nyomott hagy, és a tárgy közvetít feléd az előző érzéseit. Miért?

- Csak úgy. Köszönöm.

- Máskor is. Szeretlek. - mosolygott rám, végig simított az arcomon, és elment. Ki tudja meddig, nem látom újra.